A Rezeda Magyar Néptánccsoport Táncháza

• A következő bálon a Nemzeti Kaszinóban (Nemzeti Klubban) gróf Széchényi István gróf biztatására több pár csatlakozott Orczy báró és testvéreihez magyar táncra.
• Hogy ezt megtették, az különösen báró Wenckheim Béla, gróf Forgách Lajos Kende István és báró Orczy István lelkesedésének köszönhető, de az új táncok bevezetése nem volt könnyű feladat, és sokkal hosszabb időt vett igénybe, mint ahogyan azt egyes későbbi beszámolók állítják.
• Az 1840-es farsang jó talajnak bizonyult az új magyar tánc számára. Ekkor tartózkodott Budapesten híres zeneszerzőnk, Liszt Ferenc, és január 9-én nagyszabású estélyt adtak tiszteletére a Nemzeti Klub dísztermében a mágnások feleségei.
• Ezt az estélyt a Nemzeti Klub történetében "Biborka-est" néven jegyezték fel.
• A "Honmúvész" című folyóirat beszámolója szerint ez volt az egyik legpompásabb estély, amelyet a Nemzeti Klubban tartottak. A cotillion éjfél utánig tartott, utána következett a vacsora. Vacsora után magyar zenétől zengtek a termek, és ettől felbuzdulva néhány fiatal hölgy és úr magyar táncok bemutatására vállalkozott.
• Ezt a javaslatot éljenzéssel fogadták. Liszt Ferenc is azok között volt, akik a leghangosabban tapsoltak, és látszott, hogy nagyon örül annak, hogy ő volt az, aki új korszakot teremtett a fővárosi mulatságban.
• A Nemzeti Klub megalakulása óta ez volt az első alkalom, hogy nemzeti táncot táncoltak a klub báltermében. Az 1841-es pesti farsangi mulatsággal kapcsolatban két fontos eseményről számol be a Honmúvész.
• Az egyik a pesti Redoute termeiben tartott jogászbál volt, amelyen az új magyar táncot hat magyar ruhás pár mutatta be.
• A másik eseményről a Honmúvész a következőképpen számol be: "A magyar táncot a Magyar Nemzeti Egylet által adott bálon éjfél előtt 24, az arisztokráciából és a nemességből toborzott pár adta elő. Dicséretes teljesítmény volt".
• A Regélő, az 1842-es farsangról közölt cikket, amely hű képet ad a magyar tánc akkori helyzetéről.
• A redoute-i polgárság báljai német jellegűek maradtak, de a legnagyobb és leghíresebb bál, a joghallgatók bálja, valóban nemzeti szellemben zajlott.
• Magyar volt a társalgás nyelve, magyar táncosok és magyar viseletek voltak.
• Az új magyar társasági táncot Wenckheim Béla gróf Csárdásnak nevezte el, jelezve, hogy azonos azzal, amit vasárnaponként a Csárdában, a magyar falusi kocsmában a parasztlányok előadtak, ahol a legeredetibb formában táncolták. A Csárdást mindenütt elismeréssel fogadták.
• A felsőbb rétegek örömmel fogadták, mert úgy érezték, hogy a magyar nemzetnek kötelességük a nemzeti táncot támogatni és gyakorolni.
• A köznép is nagy örömmel fogadta, mert látta, hogy a tánc az ő nemzeti táncukból ered, és büszke volt arra, hogy a felsőbb osztályok átvették és értékelték azt a szép nemzeti táncot, amelyet ők maguk is nemzeti kultúrájuk kifejeződésének éreztek.
• A következő években a Csárdás gyorsan teret nyert, és mind Pesten, mind a tartományokban táncolták. A Csárdás mellett ekkoriban vált népszerűvé a magyar körtánc is.
• Ezt Szöllősy Szabó Lajos komponálta 1839-ben, és régi magyar lépések és régi magyar táncok figuráinak ötvözete. A következő években a magyar körtánc 
• 1844 és 1847 között a jobb módú rétegek bálokat rendeztek, amelyeken mindkét nem számára kötelező volt magyar ruhában megjelenni, a táncprogram pedig kizárólag magyar táncokból állt. Vahot Imre az 1846-os Regélőben számol be a magyar tánc elterjedéséről. Beszámol róla:
• "Nem volt hiábavaló az a munka, melyet társaimmal együtt végeztem; mert a magyar nyelv, a magyar táncok és viseletek társadalmi köreinkbe és mulatságainkba is bekerültek.
• A nemzeti szellemnek ez a diadala számos fényes bálon mutatkozott meg, de egyiken sem olyan hangsúlyosan, mint a pesti klub által február 7-én a Redoute termében rendezett bálon.
• Megunva a félig német-félig magyar hibridizmust, a meghívókártyákra rányomtattuk, hogy a társasági érintkezés nyelve és a viselet kizárólag magyar legyen.
• Nagy sikert arattunk, a beszélgetés még azok körében is magyar volt, akik csak egy kicsit is tudták a nyelvet. Szép látvány volt mindkét nemet jól szabott magyar viseletben látni. Csak három úr jelent meg estélyi ruhában, és közülük egy külföldi volt.
• Egy polonéz és egy francia tánc kivételével az összes többi magyar volt. Összesen 5 Csárdást, 3 Társalgót és 3 körtáncot táncoltak.
• Nem volt német viselet, ami ütközött volna a magyarokéval.
• Az a farsang, a joghallgatók pesti bálja is teljesen magyar jellegű volt.
• A Regélő beszámolója szerint a fiatalok magyar viseletbe öltöztek, többnyire magyar táncokat táncoltak, és a valcer nem szerepelt a táncprogramokban.

1. Az 1847-es farsang a magyar nemzeti érzés hullámával kezdődött, nemcsak a hagyományos kisdiákbál ceremóniamesterei, hanem a többi jobb módú bál ceremóniamesterei is igyekeztek a farsangot valóban magyarrá tenni.
2. Az előkészületeket azonban a nagy népszerűségnek örvendő pálos, József főherceg január 13-án bekövetkezett halála miatt félbe kellett szakítani.
3. A nemzeti gyász miatt a mulatságok elmaradtak, így ez a magyar farsang elmaradt.
4. Ennek ellenére a magyar tánc szempontjából figyelemre méltó eseményre került sor abban az évben. 1847. november 14-én, az új pálos megválasztását követő második napon a pozsonyi országgyűlésen Ferdinánd király a pozsonyi redoute-ban udvari bált adott a birodalmi birtokosok számára, mely alkalommal a magyar Csárdást mutatták be a királyi udvarnak.
5. Az 1847-es farsang idején a Csárdás végre a pesti, valamint a vidéki bálokon is előkelő helyen szerepelt.
6. A pesti bálok közül a joghallgatók és a Kereskedelmi Klub báljai voltak a legmagyarabbak.
7. Az 1848-as márciusi napok és az azt követő történelmi időszak még kedvezőbb volt a magyar tánc számára. Katonák sorakoztak be a szabadságharcra. Szegeden 1500 férfi lépett be tömegesen a Nemzeti Hadseregbe.
8. A katonák mindig is kiváló táncosok voltak, és ha alkalom adódott rá, vidáman táncolták a Csárdást.
9.  Ebből az időszakból származik a legszebb magyar tánczene.
10. Az 1849-es év gyászos napjaiban és az azt követő években teljesen megszűnt a magyar nóta, a magyar zene és a magyar tánc.
11. Alkotmányuktól és szabadságuktól megfosztva a nemzet hűséges fiai kétségbeestek az ország jövőjét illetően. Időnként voltak bálok, de ezeket többnyire az osztrák helyőrségek tisztjei rendezték.
12. Néha magyar hölgyek és urak is felléptek, és ez volt az, ami miatt Sárossy Július megírta Farsangi dal 1850 című farsangi költeményét, amelyben keserűen bírálta a magyar hölgyeket, amiért olyan gyorsan elfelejtik a szabadságharc áldozatait, az aradi 13 mártírt, a magyar függetlenség elvesztését.
13. A nemzeti szellem újjáéledése 1860-ban indult meg, Ausztria megsemmisítő vereséget szenvedett az 1859-es olasz-osztrák háborúban, és I. Ferenc József elhatározta, hogy visszaállítja a magyar alkotmányt.
14. A nemzeti érzésnek ebben az időben olyan fellángolásának vagyunk tanúi, amely még az 1790-es évet is felülmúlta.
15. A nemesi hölgyek a bálokon ismét magyar viseletben, gyöngyös fejdísszel jelentek meg, az urak magyar ruhában és sarkantyús lovagi csizmában táncolták a Csárdást.
16. Az akkori táncmesterek szinte kizárólag magyar táncokat tanítottak.
    
17. A hatvanas évek leghíresebb csárdás táncosa gróf Keglevich Béla volt. Táncát - különösen Orczy Sarolta bárónővel partnereként - mindenki csodálta.
18. A kártyaszobákban az idős urak megszakították a játékukat, hogy megnézzék Keglevich Béla csárdástáncát. Heves, Borsod és Gömör vármegyék nemesi báljai különösen híresek voltak.

Oltenia grenzt im Westen an die Walachei, zwischen den Karpaten und der Donau, und verfügt über eine choreografische Folklore mit einem umfangreichen und vielfältigen Repertoire. 

Die oltenischen Tänze sind kraftvoll, schnell und erfordern Talent und Virtuosität. Schnelle Bewegungen in großen Räumen, plötzliche Richtungswechsel, sich kreuzende Schritte, Schläge und Synkopen, schwingende Füße und Sporen sind die Merkmale des oltenischen Stils.

In dieser Region gibt es Frauentänze voller Anmut und Sanftheit: "Crăiţele", "Mîndrele", "Iţele" und "Leana". Die Tänze der Männer erfordern Virtuosität: "Galaonul", "Brîuleţul" und "Trei păzeşte". 

Es gibt eine endlose Reihe von gemischten Tänzen: "Rusteme", "Alunele", "Ca la Baltă", "Sîrbe" und "Hore" sowie zusammengesetzte Tänze mit sieben und fünf Takten im Wechsel: "Şobolanul" und "Dianca".

Die Tänze werden von einer Volksmusikgruppe begleitet, die aus Geige, Kobsa, Cembalo, Kontrabass und manchmal Gitarre besteht.